Warren Vidic

Warren Vidic

Warren Vidic a Templomos Rend tagja volt, ő vezette az Abstergo Industries genetikai kutatásait, és az Animus projektet.

Warren Vidic legalább 1982 óta az Abstergónak dolgozott. Gyakran mondták, hogy kellemetlen vele dolgozni, folyton csak a munkának élt, és csak a saját és munkatársai által nyújtott tényleges haladás érdekelte.

Az ő ötletei és elméletei alapozták meg az Animus létrejöttét, és a kezdetektől fogva felügyelete alatt tartotta a projektet, mégis, az összeszerelést és a mérnöki feladatokat munkatársára, Lucy és sok másik Abstergo mérnökre hagyta.

Valamikor még ezelőtt vette Warren Lucyt az Abstergo alkalmazásába. Bár Lucy megpróbálta befejezni a doktoriját az egyetemen, ahol ezidőtájt tanult, de professzorianak nem tetszett a választott téma, "pszeudo-tudomány"-nak nevezték, mely szégyenbe hozná őket.

Lucy tovább próbálkozott, több egyetemet és vállalatot felkeresett, de mindenhonnan ugyanazt a választ kapta, míg nem Warrentől érkezett levele. Azt írta, már a BA tanulmányai óta figyelemmel követi a lányt, és rendkívül ígéretesnek tartja. A hízelgés miatt, és mivel nem sok más lehetősége volt, Lucy elfogadta a felajánlott állást az Abstergónál. Később elgondolkozott, vajon az Abstergo állt-e amögött, hogy ilyen széles körben elutasításra talált.

Warren szemmel tartotta Lucyt az Animus projekthez kerülése után, egy ízben meg is mentette három munkatársától, akik az életére törtek. A lány ezek után ígéretet kapott, hogy több sérelem nem fogja érni.


Készíts ingyenes honlapot Webnode